SÜTIZŐ

Túrós tartelette szőlővel és dióval

dsc_1238

Tesóm málnás-étcsokis tarteletteje mellett a hétvégén nagymamám névnapjára ez a túrós változat készült el. A receptet itt találtam, erről az oldalról készült egyébként a Kedvesem szülinapi tortája is, és ebben a receptben sem csalódtam. Finom, omlós pitetészta, benne túrós töltelék, aminek én egy picit változtattam az arányain, illetve a tetejére az ősz jegyében citrom helyett friss szőlő és dió került. Így is finom lett, mindenkinek nagyon ízlett. 🙂

 

dsc_1236

 

Túrós tartelette szőlővel és dióval

Tészta:

165 g liszt

1-2 g só

120 g hideg vaj

90 g cukor

1 tojás

 

Túrós töltelék:

500 g túró

100 g tejföl

100 g porcukor

fél citrom reszelt héja

 

Tetejére:

szőlő, dió

 

A tészta hozzávalót gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, itt is ügyeljünk arra, hogy lehetőleg hideg alapanyagokkal dolgozzunk, és  a lehető legkevesebb ideig melengessük a kezünkkel. A tésztát osszuk 8 részre, a kis gombócokból lisztezett felületen nyújtsunk fél centi vastag köröket, és béleljük ki velük a kivajazott-lisztezett formákat. Majd mehetnek a hűtőbe pihenni fél órára. Sütés előtt mindegyik közepére tegyünk egy sütőpapírt és súlyozzuk le őket babban vagy sütőgyönggyel, hogy ne legyenek púposak sütés közben, és süssük őket 15 percig, 160 fokra előmelegített sütőben. Kiszedjük belőle a nehezéket, majd még 10 percig sütjük, hogy szép szint kapjon a tésztánk.

A krémhez összekeverjük az alapanyagokat, megkóstoljuk, és ha kell még valami az ízlésünknek megfelelően, akkor azt pótoljuk.

A krémet a kis tortácskákba töltjük, és megmosott szőlőszemekkel és dióval díszítjük. Természetesen idény szerint más gyümölcsökkel is elkészíthető. 🙂

 

Ennél a tartelettenél is érvényes, hogy állás közben a túrós krém nagyon megpuhította a tésztát, így csak fogyasztás előtt készíteném el legközelebb, hogy ropogós maradjon a tésztája.

 

dsc_1233

 

 

Málnás-étcsokis tartelette

DSC_1248

 

A Pinterestet böngészve már számtalanszor szembejöttek velem ezek az édes kis tortácskák, és pár hete vettem is egy csomag tartelette formát egy százforintosban, azonban az első kipróbálás még váratott magára. A hétvégén jött el az alkalom, tesóm és nagymamám névnapját ünnepeltük, és ezen jeles alkalmakra készítettem el ezeket a különleges mini tortácskákat. Tesómé málnás-étcsokis lett, mamáé pedig túrós tölteléket kapott szőlővel és dióval.

A málnás tartelette tésztája klasszikus linzer tészta, a receptet  itt találtam, a töltelék pedig málnazselé és étcsokis ganache lett. Tömény, igazi csokirajongóknak való finomság lett belőle, ami az ünnepelt tetszését is elnyerte. 🙂

 

DSC_1244

 

Málnás-étcsokis tartelette

Tészta:

20 dkg liszt

10 dkg vaj

5 dkg porcukor

1 csipet só

1 tojássárgája

fél citrom leve és reszelt héja

 

Málnazselé:

30 dkg málna (lehet fagyasztott is)

3 ek cukor

2 ek zselatin

 

Étcsoki ganache:

10 dkg étcsokoládé

10 dkg tejszín

 

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Lehetőleg minden alapanyag hideg legyen, és ne nagyon melengessük a kezünk melegével. A kész tésztát tegyük egy nejlonzacskóba vagy csomagoljuk folpackba, és legalább 1 órát pihentessük a hűtőben.

A formákat vajazzuk és lisztezzük ki, majd a tésztát osszuk el 8 gombócra, és mindegyik gombócot nyújtsunk kb. fél centi vastagra és kör alakúra, és egyengessük bele a formákba. Vágjunk le 8, kisebb darab sütőpapírt, tegyük a tortácskák közepére, pakoljunk rájuk babot vagy sütőgyöngyöt, és süssük őket 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig. Erre azért van szükség, hogy ne púposodjon fel a tésztánk. Ezután vegyük ki belőlük a babot és a sütőpapírt, és süssük még 10 percig, hogy szépen megpiruljon a tészta.

Amíg hűlnek elkészítjük a málnazselét. A málnát törjük össze, főzzük fel a cukorral. A zselatinhoz adjunk egy pici vizet, majd melegítsük, amíg folyékony nem lesz, ügyelve rá, hogy ne forraljuk fel, mert akkor elveszti zselésítő hatását. A folyékony zselatinhoz adjunk 1-2 kanál cukros málnát, keverjük jól el, majd öntsük az egészet a maradékhoz. Oszlassuk el a málnazselét a kis tortácskákban, és várjuk meg, hogy megszilárduljon.

Ezután jöhet a ganache elkészítése, ehhez egyszerűen csak vízgőz felett olvasszuk meg a csokit és keverjük el a tejszínnel. Ezt is osszuk el egyenlően a tartelettek között.

Ha minden megkötött, már fogyasztható is. 🙂

Másnapra a töltelék miatt a linzertészta megpuhult, ezért legközelebb én csak annyit csinálnék, ami rögtön elfogy, mert ropogósabb tésztával finomabb volt. Melegítéssel a zselé és a ganache is folyékonnyá tehető.

 

DSC_1258

 

 

 

 

 

Banános-zabpelyhes-csokis kekszek

DSC_0931

 

Egy szegény kis banán ott kallódott napokig a gyümölcsös kosárban, és senki nem akarta megenni. Már igen-igen túlérett, és nem volt szívem kidobni, ezért gondoltam, hogy valahogyan fel kellene használni. Ez a keksz nagyon egyszerűen elkészíthető, nem is nagyon kell bele semmi, éppen ezért egészséges, cukormentes édességről van szó, ami pikk-pakk összeállítható, és egy pohár tejjel kellő energiát ad a naphoz, de uzsonnaként sem utolsó.

 

DSC_0941

 

Banános-zabpelyhes-csokis keksz

1 érett banán

1 csésze kis szemű zabpehely

2 kocka étcsoki

 

A banánt törjük össze egy villával, keverjük el benne a zabpelyhet és az apróra vágott csokoládét. Formázzunk belőle kis gombócokat, tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsibe, és süssünk 180 fokon 10-15 percig. Ha nem találnák elég édesnek a masszát, akkor tehetünk egy kis mézet vagy cukrot is.

 

DSC_0938

 

 

Sós-karamellás-tejcsokis mousse torta eperlekvárral és mandulás piskótával

DSC_1212

 

A Kedvesem nemrég ünnepelte a szülinapját, és gondoltam, meglepem egy finom tortával, mert hát az nem is igazi szülinap,ahol nincs torta. Egy csokisat szerettem volna készíteni, de mégis valami különlegesebbet, majd hosszas keresgélés után ráakadtam erre a receptre. Érdemes egyébként böngészni ezen az oldalon, nagyon jó kis recepteket lehet találni. Picit módosítottam az elkészítésen, és egyáltalán nem így nézett ki a végeredmény, de nagyon finom és különleges lett, mindenkinek ízlett 🙂

A tetejét francia habcsókokkal díszítettem, ami önmagában is szintén nagy népszerűségnek örvendett az ünnepeltnél.

Először kísérleteztem a sós-édes ízek kombinációjával, és először picit sok só került bele, és fura, keserű íze lett. Végül egész sokat játszadoztam a helyes arányok beállításával, de sikerrel jártam, és mindenkit arra buzdítok, hogy kóstoljon folyamatosan és kísérletezzen bátran, mert nagyon különleges ízélmény sül ki belőle. 🙂

 

DSC_1211

 

Sós-karamellás-tejcsokis mousse torta eperlekvárral és mandulás piskótával

 

Mandulás piskóta

5 tojás

5 ek liszt

5 ek darált mandula

5 ek cukor

csipet só

fél csomag sütőpor

1 kk mandulaaroma

 

Eperlekvár

300 g eper (lehet fagyasztott is, én a nyáron eltett epreket használtam)

100 g cukor

fél csomag 3:1-ben dzsemfix

 

Sós-karamellás-tejcsokis mousse

120 g cukor

60 g vaj

4,5 dl tejszín

1 kk só

100 g tejcsoki (én Bellarom márkájút használtam)

12 g zselatin

 

Francia habcsók

1 tojásfehérje

75 g kristálycukor

1 csipet só

 

 

Először megsütjük a piskótát. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd több részletben hozzáadjuk a cukrot, aztán egyesével a tojások sárgáját, végül a mandulaaromát. A lisztet összekeverjük a mandulával és a sütőporral, és óvatosan, több adagban a tojásfehérjés részhez keverjük, ügyelve, hogy ne törjük össze a habot. Egy 16 cm-es tortaforma aljába vágunk egy sütőpapírt, az oldalát pedig kivajazzuk és kilisztezzük, majd beleöntjük a tésztát. A recept szerint 160 fokon kell sütni, de nekem úgy beesett a közepe, szóval az én sütőmmel 180 fokon, körülbelül 15-20 percig kellett sütni, hogy szép legyen.

Ha elkészült hagyjuk kihűlni, majd vágjuk 2 felé.

Az eperlekvárt akár előző este is elkészíthetjük, mert kell neki kis idő, mire összeáll. Mossuk meg az epret, adjuk hozzá a cukrot és a dzsemfixet és főzzük fel. Én nem turmixoltam, így maradt benne egy-két nagyobb eperdarab, de úgy gondoltam, hogy a tortához jobban illik ez a rusztikus állag. Ezt is hagyjuk kihűlni.

A moussehoz a cukrot és a vajat kezdjük el melegíteni, és folytassuk addig, amíg aranybarna nem lesz. Ne ijedjünk meg, ez viszonylag hosszú folyamat lesz, fura állagokon és színeken keresztül, amiket látva legszívesebben kidobnánk elrontottnak vélt művünket. Ha kész a karamell, akkor öntsünk hozzá 3 dl előre felmelegített tejszínt, ezt lehet mikróban is melegíteni, majd kevergessük, amíg ismét egy sima állagot nem kapunk. Végül húzzuk le  a tűzről, tördeljük bele a tejcsokit, és azzal is keverjük simára. A zselatinhoz keverjünk pici vizet, majd melegítsük addig, amíg folyós nem lesz, de vigyázzunk, hogy ne kezdjen el forrni, mert az tönkreteszi a zselatint és nem fog megkötni a krémünk. Kanalazzunk egy kis karamelles-tejszínes mousse-t a zselatinhoz a hőkiegyenlítés miatt, majd öntsük az egészet a karamelles részhez, és hűtsük szobahőmérsékletűre. A maradék tejszínt verjük kemény habbá a habfixálóval, és óvatosan forgassuk a kihűlt tejszínes csokoládéba.

A torta összeállításához én a tortaformába vágtam egy a formánál magasabb sütőpapírt, és óvatosan kibéleltem vele, mintegy megmagasítva azt. Beleraktam a piskóta első felét, megkentem a lekvár felével, és ráöntöttem a mousse felét. Hűlés közben picit összemegy a piskóta, ezért nem fogja teljesen kitölteni a formát, így a mousse le fog folyni mellette, ami nem baj, mert legalább nem kell bajlódni a torta burkolásával. Ezt pár percre betettem a hűtőbe, hogy picit szilárduljon, majd jött még egy réteg piskóta, a lekvár, végül a mousse másik fele. Hűtőbe téve 1-2 óra alatt megszilárdul, de én hagytam egy éjszakát pihenni, hogy összeérjenek az ízek.

A habcsókhoz a tojásfehérjét egy csipet sóval közepesen kemény habbá verjük, majd szép lassan hozzáadjuk a cukrot úgy, hogy folyamatosan keverjük a robotgépünkkel. Tapasztalat, hogy akkor lesz jó, ha szobahőmérsékletű, nem túl friss tojást használunk. Ha elfelejtettük volna előző nap elővenni a tojásunkat, akkor egy fél percre mártsuk langyos vízbe, esetleg icipicit melegítsük mikróban, az is segít. (egyik esetben se legyen meleg vagy forró a tojásunk, mert a fehérje hő hatására ki fog csapódni, kvázi megfő ). Egy habzsák segítségével nyomjunk különböző méretű habcsókokat egy sütőpapírra, és résnyire nyitott ajtó mellett 120-150 fokos sütőben szárítsuk ki őket. Mérettől függően ez fél-egy óra is lehet. Ha szeretnénk, szórhatunk rájuk még sütés előtt egy kis fahéjat vagy kakaót, hogy kicsit színesebbek legyenek, illetve a talpukat csokiba is márthatjuk. Én a habcsókok rögzítésénél is olvasztott csokit használtam.

 

DSC_1216

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás