SÜTIZŐ

Epres keksz

 

 

Végre itt a nyár, folyamatosan érnek a a finomabbnál finomabb gyümölcsök, én meg csak töröm a fejem, hogy milyen sütibe kerüljenek. 

Szerencsére a szülők, nagyszülők kertjéből folyamatos az eperutánpótlás, úgyhogy már készült belőle gyümölcslevestúrótorta, lekvár, de magában vagy épp müzlivel is sok fogy belőle. Még készülök epres banánkenyérrel és csokis keksszel, valamint a hétvégi gyümölcstortára is ez került, nemsokára ezekhez is hozok receptet 🙂

De most egy kekszet szeretnék veletek megosztani, amit a Tündérsütin találtam, és Kedvesem anyukájának a névnapjára készültek. 

A vaníliás linzerkekszek önmagukban is nagyon finomak, de az eper ad nekik egy plusz kis puhaságot és az ízével könnyeddé és frissé varázsolja. Arról nem is beszélve, hogy a szemünket is kényeztetjük ezekkel a színekkel 🙂

 

 

Epres keksz

150 g liszt

50 g vaníliás cukor

50 g vaj

1 tojássárgája

5 kanál langyos víz

csipet só

8-10 szem eper

 

Egy picit módosítottam a recepten, a margarint vajra cseréltem, mert szerintem azzal finomabb, illetve a kristálycukor helyett vaníliás cukrot használtam.

Van egy kis csatos üvegem, amibe beleállítottam azokat a vanília rudakat, amiknek a belsejét már felhasználtam, és feltöltöttem cukorral. Pár hét pihenő után olyan isteni illata van, amikor kinyitom, és voálá, már készen is van a házi vaníliás cukor 🙂 Én ezt használtam hozzá, de a kristálycukor is tökéletesen megteszi egy kanál vanília aromával vagy egy tasak vaníliás cukorral.

 

A linzer hozzávalóit egy tálba mérjük és összegyúrjuk őket. Ha nem áll össze, tegyünk még hozzá egy kis vizet.

A kész tésztából diónyi gombócokat gyúrunk, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket, picit lelapítva a tetejüket.

Az epret felkarikázzuk és a sütik tetejére pakoljuk.

180 fokos sütőben nálam 15 percig sültek. 🙂

 

Epres-joghurtos túrótorta sütés nélkül

 

 

Most, hogy végre jó idő van, ösztönösen jobban kívánjuk a könnyebb, lágyabb ízű, gyümölcsös finomságokat.

Ha egy ilyen finomságot ráadásul a sütő bekapcsolása nélkül tudunk elkészíteni, az abszolút befutó lehet 🙂

Ez a túrótorta is ilyen. Kekszes alapon lágy túrókrém csücsül, amit joghurttal tettem még frissebbé. A tetejére pedig egy epres zseléréteg került, ami nem csak finom, de nagyon üde látványt nyújt vele a torta.

Könnyű, gyorsan elkészül, és egy szelet nem lesz elég belőle…:)

Ha kicsit hűvösebbre fordul az idő, érdemes kipróbálni ezt a sült túrótortát is. 🙂

 

 

 

Epres-joghurtos túrótorta sütés nélkül

Tésztához:

1 csomag Zabfalatok

75 g vaj

2 ek tej

 

Túrós töltelékhez:

500 g túró

300 g natúr joghurt

130 g cukor

2 citrom reszelt héja és leve

2 csapott evőkanál zselatin

 

Epres réteghez:

300 g eper

100 g cukor

16 g zselatin

 

A kekszet daráljuk le, és keverjük el az olvasztott vajjal és a tejjel. Ha nem akar összeállni adjunk még hozzá egy kis tejet.

Nyomkodjuk bele egy 18 centi átmérőjű tortaforma aljába, és tegyük be a hűtőbe, amíg elkészítjük a túrós krémet.

Egy villával törjük össze a túrót, keverjük össze a joghurttal, majd ízesítsük a cukorral és a citromhéjjal. A citromlében keverjük el a zselatint, és melegítsük addig, míg a zselatin fel nem oldódik, de vigyázzunk, hogy ne forraljuk fel, mert akkor a zselatin elveszíti a zselésítő hatását. 

Egy pici túrós keverékkel keverjük ki a zselatint, ez azért szükséges, hogy kiegyenlítsük a hőmérséklet különbséget, majd keverjük össze a maradék túrós krémmel.

A tölteléket oszlassuk el a kekszrétegen, és tegyük vissza a hűtőbe, amíg elkészül az eperzselé.

Ehhez turmixoljuk össze az epret, majd főzzük fel a cukorral együtt. A tűzről levéve keverjük hozzá a zselatint. Várjunk egy picit hogy hűljön, majd óvatosan öntsük a torta tetejére. 

Pár órát, de a legjobb, ha egy egész éjszakát pihentetjük a hűtőben, hogy jól megszilárduljon és összeérjenek az ízek. 🙂

 

 

 

Meggyes pite fahéjas morzsával

 

Ez a süti valami hihetetlenül finom ^^ Hagyományos, de mégis van benne egy kis csavar. Az alja egy puha, kevert vajas tészta, amiben savanykás meggyszemek csücsülnek, és az egész egy ropogós, fahéjas morzsával van betakarva.

Bármilyen gyümölccsel jól kombinálható, és egy gombóc vanília fagyival megkoronázva igazi hűsítő desszert a nyári melegben. 🙂

Jaaa, és ezzel sem kell sokat bajlódni…:)

A receptet az Édesemről néztem, mindenkinek csak ajánlani tudom, eddig még egy receptben sem csalódtam, sőt…

 

 

 

Meggyes pite fahéjas morzsával

 

 Morzsához:

275 g liszt

1,5 ek fahéj

1/2 tk só

170 g nádcukor

225 g olvasztott vaj

 

Alsó tésztához:

170 g puha vaj

310 g cukor

2 db tojás

275 g liszt

1/2 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

1/2 tk só

300 g tejföl

 

600 g meggy, kimagozva + 1 ek liszt

 

A morzsához egy nagy tálba morzsoljuk a hozzávalókat,ráöntjük az olvadt vajat, majd az egészet betesszük a hűtőbe, amíg a süti többi részét is elkészítjük.

Az alsó tésztához a vajat alaposan keverjük ki a cukorral, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat, de itt már ügyeljünk rá, hogy óvatosan keverjük és ne habosítsuk a masszát, mert különben száraz lesz a sütink.

A száraz hozzávalókat összekeverjük majd átszitáljuk, és a tejföllel felváltva, több részletben a tojásos-cukros-vajas masszához adjuk.

Egy 20*30-as tepsit kibélelünk sütőpapírral, (vagy befújjuk a menő, formaleválasztó spray-nkel), és szépen belesimítjuk a masszát.

A meggyet keverjük össze egy evőkanál liszttel, hogy minél kevesebb levet eresszen. Én mirelitet használtam és előtte jó alaposan lecsöpögtettem. Egyenletesen szórjuk rá a tészta tetejére.

A hűtőből elővesszük a fahéjas morzsát, és a süti tetejére morzsoljuk.

175 fokos sütőben 45-60 perc alatt készre sütjük. Mivel minden sütő más, ezért  a biztonság kedvéért végezzünk tűpróbát. 🙂

Ha ellen tudunk állni a fahéjas süti csábításának, akkor várjuk meg, amíg legalább langyosra hűl, mert akkor lehet jól szeletelni.

 

Tökmagos pogácsa

 

A pogácsa sokáig mumus volt számomra, valahogy vagy kemény lett, vagy ízetlen, de soha nem olyan, amire szívesen rájár az ember. Azóta szerencsére sikerült olyan recepteket felkutatnom, teljesen megbízható forrásokból, amelyeknek a kipróbálásában szerencsére nem csalódtam, a vajas, illetve a medvehagymás után most egy tökmagos verzió készült.

Ez is nagyon fincsi, próbáljátok ki bátran 🙂

A recept az Édesemről származik.

 

 

Tökmagos pogácsa

 

100 g hámozott tökmag

500 g liszt

1 csapott ek só

250 g hideg vaj

100 ml tej

20 g friss élesztő

2 tojás sárgája

200 ml tejföl (20%-os)

1 tojás a kenéshez

 

A lisztet elkeverjük a sóval és összemorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a tejet, elmorzsoljuk benne az élesztőt, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt, végül az egészet összegyúrjuk. Végül szórjuk bele a tökmagot is, és azzal is dolgozzuk össze.

Egy ragacsos, nyúlós tésztát kell kapnunk. Szórjuk meg liszttel, és kelesszük a duplájára.

Ha megkelt, nyújtsuk ki, és hajtogassuk meg. Én behajtottam középre a két szélét, majd az egészet félbe. Ekkor fordítottam rajta 90 fokot, újból kinyújtottam és megint hajtogattam.

20 perc újbóli pihentetés után megint hajtogassuk a fent leírt módon, majd újabb 20 perc pihentetés, hajtogatás, ám ezután a harmadik hajtogatás után már nyújtsuk ki kb ujjnyi vastagra, és egy pici pogácsaszaggatóval szaggassuk ki.

Amíg a sütőt előmelegítjük, hagyjuk pihenni a tepsiben a pogácsákat, majd kenjük le őket tojással és 220 fokon 10-12 perc alatt süssük aranybarnára őket 🙂

Én először csak fél adagot készítettem, mert csak ketten ettük, de olyan finom volt, hogy egy egész adag is simán elfogyott volna 🙂

 

Hogy jól induljon a reggel: Epres-citromkrémes rózsák

 

Viszonylag sokat jár azon az agyam, hogy mit is kellene sütni…Van, amikor konkrét recepteket szeretnék kipróbálni, van, amikor ízekre vagy állagokra vágyok, és ahhoz szeretnék valamit összerakni.

A mostani esetben aztán minden rész játszott, láttam egy finom epres-citromos ízpárosítás, egy másik helyen egy jó kis ötletet a formára, és emellett tudtam, hogy ki szeretném próbálni Sallay Fanni édes kelt tészta receptjét is. Ebből a háromból kombináltam össze ezt a süteményt, ami tökéletes kezdete egy tavaszi napnak. 🙂

Az íz nagyon jól működött, a forma is tetszett, és hát ez a tészta……igazából nem is tudnék jobbat vagy finomabbat. Annyira puha, kellően édes, nem tömény, de nem is csupa levegő…tényleg csodálatos, szerintem én már minden édes kelt tésztát, fonott kalácsot, brióst ebből fogok készíteni.

Én nem próbáltam, de a recept szerint a kész tészta lefagyasztható, vagy akár hűtőbe téve másnap is kisüthető, így előző este elkészítve a rózsákat másnap teljesen frissen sült kalácsot adhatunk reggelire. 🙂

Ez azért még ezt az esős, szürke időt is kompenzálni tudja….:)

 

 

 

 

Epres-citromos rózsák

Tészta:

500 gramm finomliszt

100 gramm rétesliszt

90 gramm cukor

9 gramm só

1 ek. tejpor

1 tojás

200 gramm tej

200 gramm tejszín

28  gramm friss élesztő

 

1 tojás a kenéshez

 

Lemon curd:

2 nagy citrom leve és héjja

3 tojássárgája

120 gramm cukor

20 gramm keményítő

50 gramm vaj

 

250 gramm eper

 

A tésztához a liszteket, a cukrot, a tejport és a sót egy nagy tálban összekeverjük, és hozzá morzsoljuk az élesztőt.

A tejet és a tejszínt megmelegítjük, majd a tojással együtt a liszthez adjuk, és a robotgép dagasztókarjával, vagy kézzel jó alaposan kidagasztjuk. Egy nagyon lágy, de az edény falától elváló tésztát kell kapnunk. Nekem ehhez az eredményhez még kb 10-15 gramm lisztet pluszban hozzá kellett adnom.

Lefedve duplájára kelesztjük. Ezután átgyúrjuk, és még egyszer duplájára kelesztjük.

A lemon curd-höz a citromok héját és levét egy lábasba mérjük a tojássárgájával, keményítővel, cukorral együtt. Alacsony lángon, folyamatosan kevergetve besűrítjük, de vigyázzunk, hogy ne forraljuk fel. 

A tűzről levéve keverjük bele a vajat, passzírozzuk át egy szitán, mert vannak benne héjdarabok, majd hűtsük le. 

Az epret mossuk meg és vágjuk apró kockákra.

A tésztát osszuk két részre, majd nyújtsuk 1-1,5 centi vastagságúra az egyik felét. Vágjuk ketté a kinyújtott tésztát, kenjük meg a felét a lemon curd felével, majd szórjuk meg az eper felével. Fedjük be a másik tésztaféllel. 

Vágjuk fel 8 egyenlő részre, mindegyik csíkot sodorjunk meg, és tekerjük fel. Képes segítség alant. 🙂

 

 

Amíg melegszik a sütő, hagyjuk egy kicsit kelni a rózsákat a tepsiben, majd kenjük le őket a felvert tojással.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sülnek.

 

Epres brownie torta

 

 

Ez a torta még apukám névnapjára készült pár hete. 

A csokis brownie alapra mascarponés krém, és sok-sok friss eper került. Az eredeti elképzelésem szerintem eperlekvár került volna bele, de annyira finom, édes epreket vettem a piacon, hogy kár lett volna megfőzni őket. 

Most három emeletes verzióban készült, így picit magas lett, és nehéz volt szeletelni, ezért legközelebb inkább egyszintesre tervezem. Bármilyen más gyümölccsel, málnával, szederrel, naranccsal is biztosan finom lesz 🙂

 Szerencsére az ünnepeltnek is ízlett, sőt még a rendkívül kritikus Kedvesem is 8-ast adott rá, ami nála naaagy dicséretnek számít, úgyhogy nálunk nem most készült utoljára 🙂

 

 

 

Epres brownie torta

A brownies alaphoz:

3 tojás

300 gramm cukor

150 gramm étcsoki

165 gramm vaj

120 gramm liszt

24 gramm kakaópor

1/2 kk sütőpor

1 csipet só

1 kk vanília kivonat

 

A mascarpone krémhez:

250 gramm mascarpone

100 ml hideg, zsíros tejszín

4-6 ek porcukor

 

200 gramm eper

 

Ebből a mennyiségből 4 db 12 centiméter átmérőjű, pici tortánk lesz, vagy 1db 22 centiméter átmérőjű nagyobb torta.

A browniehoz a tojásokat habosra keverjük a cukorral, és hozzáadjuk a vanília kivonatot.  Eközben a vajat és a csokit gőz fölött, vagy mikróban megolvasztjuk. Ha ez utóbbi megoldást választjuk, akkor óvatosan, rövid időkre, többször átkeverve melegítsük. Óvatosan öntsük a tojásos habos masszához, és keverjük össze.

A száraz hozzávalókat keverjük össze, majd szitáljuk bele a csokis keverékbe. 

A tortaformánkat béleljük ki sütőpapírral, vagy fújjuk be formaleválasztó spray-vel (én egy ideje ezt használok, nagyon szuper), és öntsük bele a tésztát. Ha 4 kisebbet sütünk, akkor csak a tészta negyedét öntsük bele, és ezt a lépést ismételjük négyszer 🙂

175 fokos sütőben, mérettől függően kb 20-30 perc alatt készre sül. Ellenőrizzük tűpróbával!

A krémhez a mascarponét ízesítsük a porcukorral. A tejszínből verjünk kemény habot, én ezt úgy szoktam csinálni hogy egy magas falú, vékony edényben, konkrétan a robotgépem mixer poharában, verem fel a habot. Fontos, hogy hideg, és magas zsírtartalmú tejszínnel dolgozzunk, mert máskülönben csak habfixálóval tudjuk felverni.

A felvert tejszínt óvatosan keverjük hozzá a mascarponéhoz.

Az epreket mossuk meg, és vágjuk őket apró kockákra.

Én most úgy állítottam össze a tortát, hogy a krémet habzsákba töltöttem, és két kört rajzoltam egy brownie lap tetejére, a kettő közé pedig eper került.

 

 

A legfelső lapot csak szépen bevontam a krémmel és díszítésként ráhelyeztem pár szem epret. 🙂

 

Húsvéti maradékmentő quiche

 

Szerintem nem csak nálunk maradt meg sok finomság húsvét után, amit az embernek nincs szíve kidobni, de az ünnepek alatti sonka és tojásdömping után már kívánja. Hogy semmi ne vesszen kárba, úgy gondoltam, hogy itt a remek lehetőség kipróbálni Sallay Fanni receptjét. 

Ebben sem csalódtam, nagyon finom, krémes, húsvét ízű sós finomság született.

Maga a quiche egyébként a francia konyha sós lepénye, amibe valamilyen krémes, tejszínes, húsos vagy zöldséges keverék kerül. Ez egy igazi jolly joker, fogyaszthatjuk hidegen, melegen, ebédre vagy vacsorára, de akár egy kiadós napkezdet is lehet. A töltelék ezerféleképpen variálható, attól függően, hogy mi van épp otthon a hűtőben, de érdemes kipróbálni ezt a változatot, nagyon jól összerakott ízvilág 🙂

Azt hiszem, így el fog fogyni minden maradékunk 🙂

 

Húsvéti maradékmentő quiche

A tésztához:

250 g liszt

150 g hideg vaj

1 kk. só

1 csipet só

1 ek. hideg tej

1 tojás

 

A töltelékhez:

1 ek. vaj

1 csokor újhagyma

300 g húsvéti sonka kockákra vágva

3 nagy tojás (nekem 4 kicsi volt itthon)

200 g tejföl

250 g tejszín

150 g reszelt sajt

1 gerezd fokhagyma

1 ek. tormakrém

csipet őrölt szerecsendió

csipet só

őrölt bors

 

A tésztához  a vajat gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és tésztát gyúrunk belőle. Ügyeljünk rá, hogy a lehető legkevesebb ideig melegítsük a kezünkkel, mert akkor a tésztánk omlós helyett gumis állagú lesz.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát. Óvatosan tekerjük fel a sodrófára, majd helyezzük bele egy 28 centis piteformába. A formát nem kell kivajazni vagy lisztezni, sütőpapír sem kell bele, nagyon szépen ki fog majd jönni az elkészült lepényünk. A nyers tésztát tegyük hűtőbe, amíg elkészül a töltelék.

A töltelékhez az újhagymát felkarikázzuk és a vajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk az apró kockákra vágott sonkát. A többi hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük, majd mehet bele a sonka és a hagyma. Ezután kóstoljuk, mert a húsvéti sonkák elég karakteres ízűek, de ha még sótlannak ítéljük sózzuk meg egy kicsit.

Öntsük a tölteléket a tésztára, és mehet a 200 fokos sütőbe, ahol 30 perc alatt készre sütjük.

Egy friss saláta és fehérbor társaságában igazán finom 🙂

Narancsos-kakaós kiflik

 

Ez egy nagyon gyors és egyszerű finomság,  és nem is terveztem belőle bejegyzést, viszont annyira finom lett, hogy úgy döntöttem, mégis leírom, mert másnak is jól jöhet. 🙂

Ez is egy leveles tésztás recept, nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető, kezdők is bátran nekiláthatnak, és hirtelen betoppant vendégek esetén is ideális.

Facebookon posztoltam is egy képet róla, hogy a napokban újra elkészítettem ezeket az abbahagyhatatlanul finom sajtos-sonkás croissantokat, és a maradék leveles tésztából szerettem volna valami édességet is csinálni. A múltkor nutellával kentem meg a maradékot, de most a kakaóra esett a választásom, amiben volt egy kis csavar, ugyanis a múltkor anyuék narancsos kakaót vettek, ami nagyon különleges ízt adott az elkészült sütiknek. 

A tetejüket még leszórtam pluszban egy kis fahéjas cukorral, csak hogy még tovább fokozzam az élvezeteket. 🙂

Ha nincs otthon narancsos kakaóporunk, akkor reszeljünk egy kis narancshéjat a sima kakaóba.

 

 

Narancsos-kakaós kiflik

1 csomag leveles tészta

4 ek narancsos kakaópor

4 ek kristálycukor

100 gramm vaj

1 kk fahéj

1 tojás

 

A kakaót keverjük össze 3 evőkanál cukorral, a vajat pedig olvasszuk meg. A leveles tésztát nyújtsuk vékonyra, kenjük meg az olvasztott vajjal és oszlassuk el rajta egyenletesen a a kakaót.

Vágjunk kis háromszögeket, méghozzá úgy, hogy először több csíkra vágjuk a tésztát, majd a csíkokat további téglalapokra osztjuk, végül ezeket átlósan felezzük. A kis háromszögeket tekerjük fel.

A kiflik tetejét kenjük le tojással. A maradék cukrot keverjük össze a fahéjjal és szórjuk meg vele a kiflik tetejét.

180 fokos sütőben a kiflik méretétől függően 15-25 perc alatt megsülnek.

Medvehagymás pogácsa, az igazi tavaszi rágcsa

 

A tavasz egyet jelent a friss zöldségekkel, és a különböző receptes oldalakat is elárasztja a tavasz első hírnöke, a medvehagyma. Készül belőle leves, főzelék, pogácsa, de olajban elrakva akár az év többi részére is megőrizhetjük.

Én is régóta szemezek már vele, bár kicsit vissza tartott, hogy könnyen összetéveszthető a mérgező gyöngyvirág levelével. De idén fogtam magam, elsétáltam a tavaszi napsütésben a piacra, és egy megbízható zöldségestől vettem egy csokorral. A recept már előtte ki volt nézve, ezt a pogácsát választottam első macihagymás receptnek. 🙂

Egyébként nagyon finomra sikeredett, igazán különleges íze van, ajánlom mindenkinek, aki eddig még nem próbálta 🙂

 

 

Medvehagymás pogácsa

50 dkg finomliszt
1 dl tej
3 dkg friss élesztő vagy 1 csomag instant élesztő
1 teáskanál cukor
10 dkg tejföl
25 dkg hideg vaj vagy margarin
1 tojás
4 kávéskanál só

1 csokor medvehagyma

A tetejére
1 tojás

 

Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalót egy tálba mérjük, majd hozzáadjuk az élesztős tejet is, de ügyeljünk, hogy ne érintkezzen a sóval, mert az megöli az élesztőgombáinkat.

Egy nagyon lágy, ragadós tésztává fog összeállni. Lisztezett felületen kinyújtjuk, majd az apróra szeletelt medvehagyma felével megszórjuk, és a következő módon behajtogatjuk.

 

 

Ezután megismételjük a szórást-nyújtogatást, és egy konyharuhával lefedve egy órát pihentetjük.

Lisztezett deszkán másfél-2 centi vastagra kinyújtjuk, a tetejét bevagdossuk, lekenjük a tojással és egy kis pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 250 fokon, 8-10 perc alatt készre sütjük.

 

Édes kis semmiség: Habkönnyű túrótorta

 

Ez a torta remek választás, ha gyorsan ennétek valami finomat, ha nem vágytok túl édesre, és az alakotokra is figyeltek így a nyár közeledtével. Bár van benne cukor, de a túró és a tojás miatt jó fehérjeforrás, és a tésztás változathoz képest kevesebb kalóriát tartalmaz.

Nagyon krémes, már-már sajttorta szerű állaga van. Én még megkoronáztam egy kis frissen főzött málnaszósszal, de magában is isteni, próbáljátok ki ti is 🙂

 

 

Habkönnyű túrótorta

500 gramm túró

3 tojás

120 gramm cukor

2 csomag vaníliás cukor vagy egy evőkanál vanília aroma

65 gramm vaj

235 gramm tejföl

1 citrom reszelt héja

2 ek liszt

1/2 tk sütőpor

 

Málnaszósz:

350 gramm málna (fagyasztott is jó)

2 ek cukor

1 púpozott tk vaníliás cukor

 

 

A tojások sárgáját habosra keverjük a kétféle cukorral, majd hozzáadjuk a puha vajat, és azzal is jól kikeverjük. Jöhet hozzá a tejföl és a túró is, majd a citromhéjjal ízesítjük. 

A lisztet összekeverjük a sütőporral és ezt is  a masszához keverjük.

Végül felverjük a tojásfehérjét egy csipet sóval, és a kemény habot óvatosan a túrós részhez keverjük.

Kivajazott-lisztezett, 18 centis tortaformába öntjük. Én megint a formaelválasztó spraymet használtam és most is bevált, mindenkinek ajánlom, cukrászkellékes boltban biztos találtok, bár én ezt a múltkor a Lidlben vettem.

180 fokos sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

A málnaszószhoz a málnát összekeverjük a kétféle cukorral, és addig főzzük, amíg el nem érjük a kellő sűrűséget. Szerintem a legjobb kombináció a hideg torta meleg szósz, de mindenhogy finom a kettő együtt 🙂

Nekem ez torta és a sajttorta is valahogy beizzad a formába, amikor lehűl. Nem tudom máshogy megfogalmazni, de valahogy ilyen nedves lesz az alja, gondolom ahogy a pára lecsapódik. Van valakinek erre jól bevált módszere?

Félek, hogyha melegen veszem ki a formából, akkor eltörik a sütim, mert  még nem elég szilárd…:/

Megköszönöm, ha valakinek van valami jó tanácsa 🙂

 

 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás